26_1 parcella

Pihenő vándor, Baumgarten Ferenc síremléke, márvány, 1929. 26/1-1a-33

Szobrász: Beck Ö. Fülöp

„Da sitzt ein Pilgerim und Wandersmann” (’Itt ül egy zarándok és vándor’) – a magyar irodalom nagy mecénása, Baumgarten Ferenc síremlékén kedves költője, Conrad Ferdinand Meyer egyik versének idézete olvasható, amelyet sokszor vonatkoztatott önmagára is. A síremlék kőpadon ülő, hosszú köpenybe burkolt vándor alakja szintén a Zarándok című verset idézi meg. A férfi egyik kezében vándorbotot, másikban könyvet tart. Jobb lábát előre nyújtja, bal lábát ellentétes mozdulattal húzza maga alá. Fedetlen fejének arckifejezése komoly, tekintete távolba néz, szemével fürkészi a messzeséget. Miként a vándor és a zarándok magányosan jár-kél a világban, otthonra igazából sosem talál, gyökeret igazából sehol sem tud verni, úgy az író, mecénás Baumgarten Ferenc életét is az állandó útkeresés töltötte ki.  Ő a „nagyvilág fáradt zarándoka”, ahogy Babits Mihály a sírkő felállításakor nevezte az elhunytat. A megpihenő vándor alakja egyben a végső megpihenés, az örök nyugalomra találás szimbóluma. A Baumgarten-síremlék vándor alakja a szobrászművész Katona Józsefet ábrázoló, befejezetlen szentendrei szobrában köszön vissza. Eredetileg a sírszobor anyaga haraszti mészkő lett volna, de a munka elkezdése után nem sokkal a művész meggondolta magát és Baumgarten síremlékét inkább márványban faragta meg. Másfél évtizeddel később a félbehagyott (mészkő) vándor alakot folytatva kezdte megfaragni Katona József ülő alakját, amit viszont már nem tudott befejezni a szobrászművész, így az alkotás félkész maradt.

Bánat, Chorin család síremléke, márvány, 1923. 26/1-1-14

Szobrász: Horvai János

Az első világháborút követő években elmaradt a monumentális alkotások állítása, megrendelések híján sok művész alkotómunka nélkül maradt, a népszerű művészek munkáinak zömét síremlékek és hadi emlékek készítése tette ki. Horvai János szobrászművész síremlékmunkái közül több is erre az időszakra tehető. Ennek egyik példája a Chorin család reprezentatív síremléke, amely a 20. század eleji üzleti és politikai élet egyik befolyásos és tekintélyes családjának nyughelyét jelöli.  A nagy méretű, kétalakos szobor kompozíciója és figuráinak mozdulatai Horvai „Fiatal hős” című – Issekutz Aurél háborús hős sírján álló – síremlékszobrát idézi fel, amellyel elnyerte az 1917-es Téli tárlat Vaszary-díját. Az Issekutz-síremléken a haldokló férfi Krisztusba kapaszkodik, míg a Chorin család síremlékén lévő férfi egy arcát kezébe temető női alakba.  Mindkét síremlék az elmúlás, a gyász, a fájdalom hangulatát idézi meg, az életnek a halálhoz való viszonyát. A kiszolgáltatottságot kifejező meztelenség mellett az alakok mozdulataikkal a megváltoztathatatlanba történő beletörődést fejezik ki. A síremlékek gyakori eleme a ravatal, a koporsó megjelenítése, ami a lezárult életút szimbólumaként is értelmezhető.

Stróbl Alajos síremléke, bronz (26/1-1-35)

Szobrász: Stróbl Alajos, 1876 (1971)

A századforduló nagy szobrászmesterének hamvai felett látható második síremlékét halálának 45. évfordulóján, 1971. december 13-án avatták fel. Eredeti síremlékét a művész végakarata alapján, sírhantjára fektetett egyszerű csiszolt gránitlap jelölte, amely még szülőföldjéről, a Liptó megyei Alsóbocáról származott. A gránit a művész egyik kedvenc nyersanyagainak egyike volt, több plasztikájában is alkalmazta, mint például a városligeti Károlyi Sándor szobornál vagy Szilágyi Dezső síremlékénél.  A sírt jelölő nagyméretű gránitlap 1945-ben egy aknabecsapódás következtében több darabra törött: két és fél évtizeden át ez a törmelék képezte Stróbl Alajos sírját. Az 1960-as évek végén merült fel ennek a méltatlan állapotnak a felszámolása és egy, a szobrászművészhez méltó, új síremlék felállítása. A síremléktervet Pfannl Egon építész készítette, a kövön lévő, művészt ábrázoló bronz domborművet pedig a Nemzeti Galéria gyűjteményében őrzött, a mester által készített gipszportré alapján öntötték. Stróbl ezt az önarcképét 19 éves korában készítette, amikor még a bécsi iparművészeti iskola tanulója volt. Vélhetően több más családi portréval együtt a Turóc megyei Divéken, egyik szünidei hazautazása során formázta meg. Azt, hogy az új síremlék elkészítése végül nem a művész eredeti kívánsága szerint történt, a szobrász egykori kijelentésével indokolták: „Az utókor fogja megállapítani rólam, hogy jó szobrász voltam-e vagy sem”. Ez a síremlék, rajta a művész saját készítésű portréjával, egyben választ is jelentett a feltett kérdésre.

Resting Wanderer, grave of Ferenc Baumgarten, marble, 1929. 26/1-1a-33

Sculptor: Fülöp Beck Ö.

‘Da sitzt ein Pilgerim und Wandersmann’ (‘Here sits a pilgrim and wanderer’) – the grave of the great patron of Hungarian literature, Ferenc Baumgarten, includes this line, a quote from his favourite poet, Conrad Ferdinand Meyer, which he often applied to himself. The figure of the wanderer, seated on a stone bench and swathed in a long cloak, also evokes the poem A Pilgrim. The man holds a walking staff in one hand and a book in the other. His right leg is projected forward, his left leg is pulled under him. The facial expression of the bareheaded figure is serious, gazing into the far distance, scanning the horizon. Just as the wanderer and the pilgrim roam the world alone, never really finding a home, never putting down roots anywhere, so the life of the writer, the literary patron Ferenc Baumgarten, was similarly filled with pathfinding. He was the ‘tired pilgrim of the wide world’ as Mihály Babits called him at the time the memorial was erected. At the same time, the figure of the resting wanderer is a symbol of the final resting place, the discovery of eternal peace. The figure of the wanderer on the Baumgarten grave is echoed in the sculptor’s unfinished statue in Szentendre depicting József Katona. Originally, the material was to have been limestone mined from Haraszt, but shortly after starting the work the artist had second thoughts and he sculpted Baumgarten’s memorial in marble instead. Fifteen years later, he started to work on the seated figure of József Katona, continuing the (limestone) wanderer figure left unfinished. However, the sculptor was unable to complete this project and it remained half-finished.

Sorrow, grave of the Chorin family, marble, 1923. 26/1-1-14

Sculptor: János Horvai

In the years following the First World War there was a downturn in the number of monumental works being erected, the lack of commissions meant many artists were left without creative projects and the bulk of the works of popular artists comprised tombstones and war memorials. Of the funerary works of sculptor János Horvai, several date from this period. One such example is the important memorial to the Chorin family, designating the resting place of one of the influential and distinguished families of early 20^th century business and political life. His large, double composition and the movements of the figures are evocative of Horvai’s memorial ‘Young hero’ on the grave site of war hero Aurél Issekutz, which won the Vaszary Prize at the Winter Show in 1917. On the Issekutz tombstone, the dying man clings to Christ, while the Chorin family grave has a man holding on to a woman who is burying her face in her hand. Both graves evoke a sense of mortality, grief and pain, the relationship of life to death. Besides the nudity so eloquent of vulnerability, the figures – through their movements – express resignation to the immutable. Depictions of the bier, the coffin are common elements of graves, which can also be interpreted as a symbol of a life brought to a close.

Grave of Alajos Stróbl, bronze (26/1-1-35)

Sculptor: Alajos Stróbl, 1876 (1971)

The second gravestone positioned over the ashes of the great master sculptor of the turn of the century was inaugurated on the 45^th anniversary of his death, on 13 December 1971. The original grave, in accordance with the final wishes of the artist, was marked by a simple polished granite slab sourced from his homeland, Nižná Boca (Alsóboca, today in Slovakia). Granite was one of the artist’s favourite raw materials, he used it in several of his works, for example, the statue of Sándor Károlyi in City Park and the Dezső Szilágyi grave memorial. The massive slab of granite marking the grave was hit by a mortar round in 1945 and smashed to pieces: for 25 years, this pile of rubble represented the final resting place of Alajos Stróbl. In the late 1960s the idea was raised to clear up this unworthy state of affairs and to establish a new monument in keeping with the artist. The design was drafted by architect Egon Pfannl. The bronze relief on stone depicting the sculptor was cast from a plaster portrait made by the master and preserved in the collection of the National Gallery. Stróbl made this self-portrait at the age of 19, when he was still a student at the applied arts school in Vienna. It is thought he made it together with several other family portraits during one of his breaks when he returned home to Diviacka. The fact that the new tomb was not completed in accordance with the final wishes of the artist was justified by a statement made by the sculptor: “It is up to posterity to judge whether I was a good sculptor or not”. This grave, complete with the portrait of the artist that he himself made, is at the same time an answer to the question posed above.